A csöndről
Nemrég láttam egy posztot Komócsin Lauránál (Business Coach Kft.), ami nagyon megfogott: kezdő coach ellensége a csönd, a gyakorlottnak pedig barátja.
Eddig ezen nem gondolkoztam, de érzem, hogy még a kezdet kezdetén amint beállt egy kis csönd, már azon járt az agyam, hogy most akkor mit kérdezzek, vagy mit mondjak?? Kínosnak éreztem, és arra gondoltam, hogy tennem kell valamit, hiszen a velem szemben ülő nem azért fizet (vagy adott esetben csak az idejét rámszánja), hogy némán üljünk. Az agyam általában pánik üzemmódba kapcsolt, és kérdések kergették egymást a fejemben, de egyik sem tűnt túl értelmesnek, de aztán, ahogy telt az idő, kénytelen voltam kimondani az egyiket. Mindezt ahelyett, hogy teljes figyelmemmel továbbra is a beszélgetőpartneremre figyeltem volna. A csönd tényleg az ellenségem volt. Ellene dolgoztam, nem pedig az ügyfélért.

Most már tudatosabb vagyok ebben, és tudom, hogy a csönd nem baj, és nem hiány, épp ellenkezőleg. Akkor születnek a gondolatok! Nekem táplálnom kell ezt a folyamatot, nem pedig akadályozni közbekotyogással. A csönd jó, sokkal jobb, mint egy hirtelen rávágott “nem tudom”. Van bennünk egy olyan reflex, hogy ha valaki mond nekünk valamit, vagy kérdez, akkor azt mindenképpen minél hamarabb le kell tudni a választ, és akkor megnyugodhatunk. Elméletem szerint ezért is küldjük Messengeren a kis like jelet, hogy tudassuk a másikkal, hogy vettük az adást, anélkül, hogy megerőltetnénk magunkat súlyos mondatokkal. Ennek a manifesztációja a gyors “nem tudom” válasz is. Nem tudom, vagyis menjünk tovább. Pedig nincs semmi baj a nem tudással, viszont ha kiiktatjuk ezt a reflexet, akkor tered adunk annak, hogy esetleg kitaláljuk, és valami tudásra bukkanjuk.

Nincs baj a csönddel egyik oldalról sem. A coach is hallgathat, a kliens is hallgathat, az agytekervények pedig foroghatnak. Aztán lehet, hogy 2 perc hallgatás után sem születik semmi, és akkor tényleg mehetünk tovább.

A mindennapi életben is jó lenne megvalósítani ezt családunkkal, barátokkal is! Gyakorolni az értő hallgatást, amikor a másikban még bontakozik a válasz, és magunkkal szemben is türelmesnek lenni, nem kimondani reflexből a legelső dolgot, hanem megvárni, míg kitaláljuk, hogy mit is akarunk tulajdonképpen mondani.

A Biblia ezt igen remekül összefoglalja (a Szerző a legszakértőbb coach):

“Legyen minden ember gyors a hallásra, késedelmes a szólásra!” /Jakab 1, 19/
Te hogyan tudnál ebben egy icipicikét jobb lenni?